ELÉRKEZETT AZ IDŐ AZ ÜNNEPLÉSRE

10 Year experience quality and jubileum label guaranteed product red wax seal stamp

10 ÉVES AZ EMC EU

Tíz év egy szervezet életében nagy idő. Történelmi hagyományainkkal teli európai világunkban mégis rövidnek tűnhet, főleg ha az 5000 éves kínai kultúrát tanulmányozzuk. Tíz évvel ezelőtt minket is ugyanaz az indítatás vezérelt, mint magát a Sárga Császárt 2200 évvel ezelőtt, megtalálni az egyensúlyt és harmóniát a természet és az ember között ezzel hosszú és egészséges életet biztosítani saját magunknak és szeretteinknek. A szellemi és fizikai Szabadság erőt ad!

A követendő minta léte anyagi és erkölcsi támogatás nélkül mind kevésnek bizonyult volna, ha az Amway üzleti vezetőink, Kínai mestereink, üzlettársaink folyamatosan nem járultak volna hozzá elképzeléseink megvalósulásához. Itt szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki segített, támogatott és reméljük, hogy a jövőben is számíthatunk segítségükre. Egy csapatba, egy Családba tartozunk!

Azt gondoljuk és a közösség visszajelzéseiből látjuk, hogy jó úton haladunk, hisz csodálatos eredmények születtek és nagyon sok segítségre szoruló embertársunknak tudtunk segítséget nyújtani. Az évek során Klubtagjaink egyre képzettebbé, tapasztaltabbá váltak, s talán ami a legcsodálatosabb, közösségünk erős, pozitív energiával teli egységgé fejlődött. Sok Elismerést kívánunk a jövőben is!

Az egészség pszichológia azt mondja, hogy ha azt akarjuk, hogy ne legyen gond a szívünkkel, akkor a szeretetben kell éljünk. Az emberi szervezet már arra is jól reagál, ha arra gondolunk, hogy valakinek jót teszünk. Tegyünk tehát minél gyakrabban jót, keressük magunkban a jót, és építsük azt másokban is. A Remény mindig éljen bennetek!

Szeretett Klubtársainknak őszintén kívánjuk, hogy a jövendő évtizedekben is töretlenül folytatódjék tovább értékteremtő munkásságuk. Hiszünk a közösségi és társadalmi szemléletváltásban, amely az emberi értéket becsüli. Mindannyiunknak legyen részünk még sok boldog és emlékezetes születésnapban.

TÉGED IS VÁRUNK – 10 Éves Jubileum alkalmából szervezett Hőlégballonos Program

Dátum: 2016. június 19. vasárnap                                                                        Helyszín: Hévíz/Balaton

  1. Turnus * Találkozás 5:30 óra, Felszállás kb. 6:00 óra * Napkelte
  2. Turnus * Találkozás 18:30 óra, Felszállás kb. 19:00 óra * Napnyugta

Egy csodálatos kaland mindenkinek! Kiváló fotózási lehetőségek!

Élvezze a különleges látványt és suhanjon lágyan szőlők, falvak felett és csodálja meg a felkelő vagy a lenyugvó nap csillogó fényében a Badacsonyt, a tavon ringó vitorlásokat.  A ballon a hévízi tó közelében száll fel, időjárástól függően. Start kora reggel és késő délután, landolás délelőtt és napnyugta előtt. A starthelyre a találkozóponttól kiszállítják az utasainkat  A kb. 3 órás program tartalmazza a kb. 1 órás ballonrepülést, a transzfereket, pezsgős avatást oklevéllel.

Hasznos tanácsok:

  • Viseljen kényelmes, ruházatot, Könnyű sapka viselése jól jöhet. A sportcipő ideális, hölgyeknél kérjük a magas sarkú cipőt mellőzni.
  • Az egész kirándulás kb. 3 óra hosszú.

Fontos tudnivalók:

  • A ballon repülési irányát és a megtett távolságot az aktuális szélviszonyok határozzák meg.
  • A látótávolság és az átrepült terület az időjárási viszonyoktól függ.

Ballonnal nem szállítható utasok:

  • Várandós hölgyek a terhesség 3. hónapjától, Gyerekek 6 éves kor alatt
  • 6 hónapon belül súlyos műtéten, vagy csonttörésen átesett, valamint krónikus nyaki vagy gerincbántalmaktól szenvedő személyek.

Részvételi feltételekről érdeklődjön emailben: info@meridianclub.eu

Biztosan sokan szeretnétek részt venni ezen a különleges programon, amit az EMC cég biztosít az európai EMC Felhasználók számára. Mivel a Ballonban szállítható személyek száma korlátozott ezért kérünk mindenkit, hogy 2016. április 9-ig jelezze írásban részvételi szándékát. Kérjük, írjátok meg, hogy hány fővel és melyik Turnusban vennétek szívesen részt venni a programon. Az EMC cég számára fontos minden EMC Felhasználó, ezért szeretné, ha minél több EMC Felhasználó számára biztosítani tudná ezt a csodálatos programot. További kérdések, kérések esetén várjuk leveleiteket.

Kérdések és Válaszok:

 

Ki vehet részt a programon?

Elsősorban az EMC Felhasználókat és családtagjaikat várjuk.

Üzlettárs, barát, ismerős részt vehet-e a programon?

Ha az EMC Felhasználó megfelelő mennyiségű Beszálló Kártyával rendelkezik, hozhat magával üzlettársat, ismerőst, barátot.

Átruházható-e a Beszálló Kártya?

Igen. A Beszálló kártya nem névre szóló, így bárki felhasználhatja a meghatározott napon és Turnusban.

Életkorhoz kötött-e a program?

Hőlégballon technikai előírásait követve 6 éves kor felett szállítható utas.

Maximális életkor nincsen meghatározva, de kérjük figyelembe venni az aktuális egészségügyi állapotot.

Kik nem szállhatnak fel?

6 hónapon belül súlyos műtéten, vagy csonttörésen átesett, valamint krónikus nyaki vagy gerincbántalmaktól szenvedő személyek

Várandós hölgyek a terhesség 3. hónapjától nem tudnak részt venni a programon.

Hány új egység vásárlásnál vehet részt a programon egy 3 személyes család?

Összesen 90 db. 60 új egység vásárlásnál 2 db Beszálló Kártyát kap a Felhasználó. Minden további Beszálló Kártya igényléshez 30 új egység vásárlása szükséges. Lehetőség van külön is jegyet váltani a programra.

Lehetőség van-e részletekben megvásárolni az új egységeket?

Igen. Az új egységek vásárlási időszaka március 9 – június 9 között történik. A teljes időszak alatt vásárolt új egységek összeadódnak és annak arányában kapnak Beszálló Kártyákat a Felhasználók.

Miért kell április 9-ig jelentkezni?

A Vállalatnál előre szükséges lefoglalni az időpontot és a hőlégballonokat. A jelentkezés nem jár kötelezettségekkel.

E-mailben kérjük a létszámot és a Turnust megjelölni, illetve jelezni, ha esetleg nem megfelelő az időpont.

Mikor és hol van a találkozási pont?

A részvevőket írásban értesíteni fogjuk a pontos helyszín és érkezési időpont információkról június 12-ig.

Hány személyes a hőlégballon?

A legnagyobb hőlégballon Magyarországon 18+1 fő (pilóta)-s. Tervezett szerint ezzel fog utazni minden részvevő.

Mire kell számítani felszállás közben és után?

A felszállás nagyon biztonságos, lassan emelkedik a ballon a magasba, hőmérséklet különbség a felszín és a repülési magasság között pár fok. Gyönyörű látvány és felemelő érzés, amiben részünk lehet.

Mire kell számítani leszállás közben?

A leszállás szintén lassú tempóban történik. A földre érkezés után a részvevők Hőlégballonos Avatásban részesülnek.

Örökre emlékezetes élménnyel fog minden résztvevő gazdagodni, kipróbálhatja a harmónia és egyensúly érzését!

Kategória: EMC | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük