Rák és szívbetegségek: a diófélék fogyasztásán múlhat a kisebb kockázat?

dioAki rendszeresen fogyaszt dióféléket, annál csökken a valószínűsége, hogy rákban vagy szívbetegség miatt hal meg – mutatta ki egy 30 évet felölelő amerikai kutatás.

Régóta úgy tartják, a dió jót tesz a szívnek. Az új kutatás a legnagyobb léptékű vizsgálat, amely a diófogyasztás és a betegségek, valamint a halálozás összefüggéseit tanulmányozta.

A kutatók mintegy 119 ezer férfit és nőt követtek, és azt állapították meg, hogy akik nagyjából naponta ettek diót, azok 20 százalékkal kisebb eséllyel haláloztak el a vizsgált időszakban, mint akik sosem fogyasztottak. A tanulmány a New England Journal of Medicine című tudományos lapba jelent meg.

Két korábbi kutatás adatait vizsgálták meg a tudósok, mindkettő az 1980-as években kezdődött, és 76 464 ápolónőt, illetve 42 498 férfi egészségügyi dolgozót követett nyomon. A résztvevők 2-4 évente kérdőívet töltöttek ki, amely rákérdezett az étkezési szokásaikra és az életmódjukra, többek közt arra is, milyen gyakran fogyasztottak egy adag (28 gramm) diót.

Azok a résztvevők, akik gyakran ettek diót, egészségesebbek voltak. Többet mozogtak, kevesebb volt köztük a dohányos, és egyebek mellett vékonyabbak is voltak.

A szívbetegség okozta halál kockázata 29 százalékkal, a rákos halálozás kockázata 11százalékkal csökkent azoknál, akik hetente hétszer vagy többször ettek diót – azokhoz képest, akik sosem fogyasztottak a csonthéjas magból.

Más tényezőket is figyelembe vettek, hogy kiküszöböljék a jó hatások egyéb magyarázatát. Külön vizsgálták például a dohányosok és nem dohányosok, a sokat és keveset mozgók, a cukorbetegek és a nem cukorbetegek adatait, és így is igazolták a diófogyasztás előnyös hatásait.

A kutatás a mogyoró, a pisztácia, a mandula és a többi, fán termő csonthéjas jótékony hatásait is kimutatta. Azt nem vizsgálták, hogy nyersen vagy pirítva, sózva fogyasztották-e a magvakat.

Ráadásul az is kiderült, hogy ellentétben a közkeletű felfogással, amely szerint a dió hizlal, a rendszeres dióevők karcsúak maradtak – tette hozzá Ying Bao, a bostoni Bringham-kórház orvosa, a kutatás vezetője.

Korábbi kutatások szerint lehetséges, hogy telítetlen zsírsavaik, ásványaik vagy más tápanyagaik csökkentik a koleszterinszintet és a gyulladást, illetve enyhítenek egyéb problémákat is.

A dió E vitamin tartalma segít a az egészség megőrzésben.

Kategória: Egészség | A közvetlen link.

Rák és szívbetegségek: a diófélék fogyasztásán múlhat a kisebb kockázat? bejegyzéshez 1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük