Hátgyógyítás

hátgyógyításA legtöbb ember életében előbb-utóbb elérkezik az a pillanat, amikor érezni kezdi csigolyáit, néha több időt kénytelen pihenéssel tölteni, mint munkával. Szerencsére ma már létezik jó néhány alternatív gyógyászati módszer, amely segít a regenerálódásban.

Az amerikai tudós, dr. Sarno szerint a hátfájás leküzdésének első lépése, hogy a beteg nem dédelgeti többé a hátát, hanem felismeri az igazi problémát. A pozitív hozzáállásnak nagy jelentősége van, de egyes kísérletekben megtanították a betegeket az irányított gondolkodásra, az önhipnózisra és a meditációra annak érdekében, hogy a fájdalom ne váljon életük központi problémájává.

Az egyén fájdalomismerete és hite rendkívül fontos részét képezi ennek a módszernek, amelynek segítségével csökkenteni lehet a fájdalmat, illetve meg lehet tanulni együtt élni vele. Az eredményesség persze nem pusztán egyetlen módszertől függ. A különböző módszerek kombinációja segíthet megerősíteni a hátat, ellazítani az izmokat és erősíteni a lelket.

Önmasszázs

Sok ember gyakran ösztönösen dörzsölgeti a halántékát, szemét, egyik kezével nyomkodja a másikat, vagy nagyot nyújtózkodik, akár a macska. Olyan is akad, aki állandóan az ujjait ropogtatja. E mozdulatokat nem tudatosan, hanem gépiesen, ösztöneire hallgatva végzi, mert érzi, hogy pihentetik, megnyugtatják, megkönnyebbülést hoznak. Valójában ilyenkor az ember a test fontos energiapontjait serkenti, és nem véletlen, hogy automatikusan az adott pontokhoz nyúl.

Az önmasszázs nemcsak ösztönösen, hanem tudatosan is végezhető. A technika könnyen elsajátítható, s ha valaki pontosan tudja, mely pontokat kell keresnie, a módszer hatásos segítséget nyújthat rossz közérzet vagy stressz ellen. Óriási gyönyörűség mindenkinek, ha talál valakit, aki hajlandó masszírozni a fejét vagy a hátát – nagyszerű, pihentető érzés.

De nem áll mindig rendelkezésre valamelyik aranykezű, masszírozó-virtuóz barát. Sőt annak érdekében, hogy teljesen élvezni tudjuk a masszázs minden örömét, tanácsos megismerkedni alaposabban saját testünkkel is. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy bár sokszor ösztönösen el is találja a megfelelő pontokat és mozdulatokat, azért az önmasszázs kidolgozott rendszer, külön tudomány, amelynek vannak saját, megtanulható szabályai. Számos technika áll rendelkezésre, s ezekből kell kiválasztani az adott helyzetben legmegfelelőbbet.

Hasmasszázs

A Távol-Keleten úgy vélik, hogy minden emberi lény ereje egyetlen pontban sűrűsödik össze, ez a pont pedig háromujjnyival a köldök alatt található. Ezt az energiapontot „önmagunk középpontjának” hívják.

Annak érdekében, hogy ez jó állapotban legyen, végezd el a következő gyakorlatokat!
– Egymásra helyezett tenyereiddel simogasd a hasad az óramutató járásával megegyező irányban!
– Ezután következik a deréktáj megnyugtatása. Először tegyél magad előtt a levegőben mellúszó-mozdulatot, majd két karodat engedd le a hátad mögé oly módon, hogy tenyeredet tedd hátul a derekadra, a vese környékére. Ujjaidat – a hüvelykujjadat is beleértve – zárd össze! Két kezed hátul érintkezzen, a lehető legközelebb a gerincoszlophoz. Ezután előrenéző ujjakkal lassan simítsd végig a derekadat a gerincoszloptól a has felé haladva!

-Feszítsd meg a hasizmodat, kezed szorítsd ökölbe úgy, hogy öklöd a hüvelykujjadat is zárja magába. Öklöddel ütögesd a hasad enyhén, finoman, körben, az óramutató járásával megegyező irányban haladva. Legtöbben a kezükkel, tenyerükkel, ujjaikkal masszíroznak, pedig erre más testrész is alkalmas.

A comb oldalsó része például ököllel, alkarral vagy könyökkel is masszírozható. E gyakorlat célja az, hogy az ember leradírozza” magáról a túlságosan gömbölyded formákat, ugyanakkor az epehólyag meridiánjait is serkenti. Naponta tíz perc gyakorlat elegendő ahhoz, hogy az energiarendszert és az energia áramlását szabályozza, rendben tartsa.

Kategória: Egészség | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük