Teával a cukorbetegség ellen

Az angolok jó szokása segítségünkre lehet a 2-es típusú diabétesz kockázatának csökkentésében: kutatók szerint 4-5 csésze teát kéne innunk naponta!

Sajnos, nem mindenki van oda a teáért. Sőt, sokakba csak akkor diktálható be a tea, hogyha megfázással küzdenek. 

Az angolok kedvelt szokása azonban, akik akár 4-5 csésze teát is elfogyasztanak naponta, a kutatók szerint megfontolandó. Segít ugyanis csökkenteni a kettes típusú diabétesz kialakulásának kockázatát.

Egy, az európai népesség körében végzett tanulmány rámutatott, hogy azokban az országokban, ahol az emberek napi 4 csésze teát megisznak – akár az angolok -, a betegség rizikója 20 százalékkal alacsonyabb.

Vannak országok, ahol egyáltalán nem teáznak – a spanyoloknál nem jellemző -, és olyanok is, ahol szinte állandóan – lásd Angliát.

A tanulmány szerint a gyakori teafogyasztás előnyei egyértelműek. A kettes típusú diabétesz kockázatát 1-3 csésze tea elfogyasztása nem csökkenti, ám ennél több igen.

Christian Herder, a Heinrich Heine düsseldorfi egyetem cukorbetegséget kutató Liebniz központjának munkatársa és a kutatócsoport vezetője elmondta: elemzéseikből kiderült, hogy a teafogyasztás valóban csökkenti a 2-es típusú cukorbetegség esélyét.

„Az elhízás az egyik legfőbb oka a 2-es típusú diabétesz kifejlődésének, ám az étrendünk is szerepet játszhat benne. Kiemelkedő a tea szerepe: úgy csökkenti a betegség kialakulásának esélyét, hogy befolyással van a glükóz felvételére, valamint védi a béta-sejteket a szabad gyökök károsító hatásától. A jótékony hatások valószínűleg a teában levő polifenoloknak köszönhetők.”

A szakember hozzátette, legalább 4 csésze tea elfogyasztása naponta 20 százalékkal csökkenti a diabétesz kifejlődésének esélyét, miközben 1-3 csésze tea megivása nem jár ilyen előnyökkel: nagyjából olyan a kockázat, mint az egyáltalán nem teázók körében.

A cukorbetegség egyre terjed világszerte, ezért minden természetes megoldás nagy segítséget jelenthet a megfékezésében.

Kategória: Egészség | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük