Cirkadián ritmus és a szaporodás

Azoknak a nőknek, akik hosszabb ideje próbálnak teherbe esni, biológiai órájuk mellett a testórájukat is figyelembe kellene venniük – állapította meg egy új kutatás.

Érdemes elgondolkodniuk a testórájuk állapotán azoknak a nőknek, akik szeretnének gyermeket, vagy esetleg már hosszabb ideje hiába próbálnak teherbe esni.

Korábbi tanulmányok már felhívták a figyelmet arra, hogy az éjszakai műszakban dolgozóknak – mint például a nővéreknek, a légiutas-kísérőknek, hosszú utakon résztvevőknek -, termékenységi és menstruációs problémáik lehetnek.

Rendszerint nincsenek „szinkronban” a külső fénnyel. Mostanáig azonban a cirkadián ritmus – vagy testóra – szerepe a reprodukciós rendszerünkre egy kevésbé tanulmányozott területnek számított.

Fred Turek, cirkadián ritmus-szakértő kutatása a Nortwestern egyetemen azonban most egyértelmű összefüggést állapított meg a megzavart cirkadián ritmus és a szaporodás között.

Dr. Turek és kollégái elsőként mutattak rá, hogy ha egereknél megzavarják a testórát, ismételt váltakozást teremtve a világos és sötét időszakaikban, problémák adódnak a teherbe eséssel. A hatás drámai lehet.

A kutatók tulajdonképpen bizonyítékot találtak arra, hogy a cirkadián ritmus megzavarásának súlyossága a terhességek megszakadásával is összefüggésbe hozható.

Az egereknél kiderült: minél jobban volt megzavarva testórájuk, annál kevésbé volt sikeres a szaporodásuk. A csoport esetében a sikeres vemhesség csupán 22 százalékos volt.

Dr. Turek elmondta: eredményeik komolyan elgondolkodtathatják a váltott műszakban, éjszakai műszakban dolgozó nőket. Nemcsak alvási rendellenességeket és hízást okozhat ez a munkarend. Jelentős egészségügyi következményei vannak a cirkadián ritmus megzavarásának.

„A belső ritmusunk megzavarása negatív következményekkel jár – tette hozzá Dr. Keith Summa, a tanulmány elsőszámú szerzője. – A bizonyítékok arra utalnak, hogy ez egyértelmű, és bizony az embernek optimális egészsége érdekében meg kell fontolnia, mennyire hajlandó „felborítani” biológiai ritmusát.”

A világosság-sötétség ciklusok ismételt eltolódása az egész szervezetben elmozdítja a biológiai órát. Ez a zavar elsősorban az éjszakai műszakban dolgozóknál figyelhető meg, különösen azoknál, akik többször repülnek át időzónákon.

A cirkadián óra genetikai zavara ugyancsak negatívan befolyásolja a reproduktív rendszert.

A kutatók azt is szeretnék mielőbb megtudni, valójában mely stádiumban következnek be a káros hatások, pontosan hogyan befolyásolja a cirkadián ritmus megzavarása a teherbeesést és a terhesség kimenetelét, azaz, hogy az sikeres lesz-e, vagy esetleg vetélés következik be.

Kategória: Egészség | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük