Meridián pontok közelről

Utaltunk a már a meridiánpályákra. Lehetetlen, hogy ne beszéljünk az akupunktúrás meridián pontokról. Ezeket a pontokat már elég régen megtalálták, úgy is lehet mondani, hogy még korábban fedezték fel őket, mint a meridián pályákat.
Emlékszem, általános iskolás koromban, az osztályteremben a fiúk egy érdekes játékot játszottunk. Az egyik diák a seprű nyelét (amit levett a seprűről) kezében tartva üldözte a többi diákot. Akit utolért a fejéhez érintette a nyelet. Az egyik ilyen pillanatban, amikor az egyik diák feje tetejére ütött az összeesett és elvesztette az eszméletét. A diákok pánikba estek, rángatták, de az nem válaszolt. Egy másik diáknak hirtelen eszébe jutott, hogy a Renzhong pontot masszírozza. Ennek hatására kis idővel az összeesett diák magához tért. Ez az eset túl megrázó volt és mélyen az emlékeimbe véstem. Ebben a történetben két véletlen szituáció is történt melyek kialakították azt a különös helyzetet. Először is, hogy pontosan Baihui akupunktúrás pontot ütötték meg a fiú fején. A második, hogy a bambusz nyélen lévő csomópont pontosan a meridián pont mélyedésébe talált.
Ez az egyszerű ügy rámutatott a pontok varázsára. Természetesen akkor még nem tudtam, hogy ezek a meridián pontok. Későbbiekben nagyon sok harcművészeti film és TV-sorozat jelent meg, amelyekben furcsa személyek harcművészettel foglalkoztak. Akik az erő által sebesítik meg az ellenfelet azok középszintű harcművészek a kínai kultúra szerint. azonban azok a harcművészek, akik bíznak belső erejűkben, és a pontosságukban, hogy az ellenfelet pontosan eltalálják magas szintű mesterek. Amikor erre gondolok, az általános iskolai jelenet jut az eszembe.
A fentebb említett Renzhong és Baihui pontok az emberi test két fontos meridián pontja. Régi versekben is szerepel, ha a Baihui pontot érintjük, az ellenfél meghal. Látható hogy a Baihui pont mennyire fontos. Baihui pont a szervezet 36 Achillesi-pontja közül az egyik. A Renzhong pont pedig erősítésre használható.
Mivel ezek pontok ilyen varázslatosak, végül is mik ezek? Van-e biológiai alapjuk?
1882-ben Blix az emberi test felületén meleg és hideg hőmérsékletű pontokat talált foltokban és ezért az ismertért a fiziológia szomatoszenzoros úttörőjévé vált. Sőt, már 2000 évvel ezelőtt az őseink felismerték, hogy az emberi bőrön számos speciális értelemben vett érzékelő meridiánpont van. Ezeket az érzékelő pontokat nevezzük az úgynevezett akupunktúrás pontoknak.
Sokan az akupunktúrás pontokat az elektromos tulajdonságaik jellege alapján vizsgálták. Az 1950-es években a japán Valley és a híres francia tudós Nybo Stuart, akik az akupunktúrát vizsgálták, a bőrön néhány „jó vezető pontok” találtak. Ezek vezetőképessége különösen magas volt, s adott helyre mutattak. Ezen meghatározás lényege, hogy a pontok ellenállása csupán a fele a körülötte lévő bőr ellenállásának. Az 1950-es évek második felében a kínai tudósok elektrofiziológiai vizsgálatok alapján megerősítették a pontok jórészét, s azt is, hogy a nagy potenciál akupunktúrás pontok alacsony ellenállású tulajdonságokkal rendelkeznek.
Az elektoráram ösztönzi a testet és bőrt. Így ezek a pontok az izmokat összehúzódására fogják ösztönözni. Ha a leggyengébb ösztönzésre az izom a legnagyobb testfelület összehúzódását eredményezi, azt mozgó pontoknak hívják. Amerikai tudós Jinlin, a japán katonai igazságszolgáltatás vezetője és az Egyesült Államokban Frost kutatásaikban úgy találták, hogy ezek a már használt hagyományos akupunktúrás pontokkal szinte teljesen azonosak.
Több kínai és japán szakértő is azt találta, hogy az akupunktúrás pontok és idegpontok elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz. Azt, hogy végül is a pontok és a nem-akupunktúrás pontok a szövetben hogyan kapcsolódnak, erre még nem találtak meggyőző bizonyítékot. Ahogy tudjuk, a bőr és az idegszövet kialakulása az embrionális fejlődési szakaszban ugyanazon időszakon belül történik. Amely arra utalhat, hogy van egy szakasz a kialakulásban ahol esetlegesen biológiai fejlődési kapcsolat lehetséges.
A különböző szervek Meridián Pontjai találhatóak meg a testfelszíni közelében
A különböző belső szervek az információhoz való hozzájutást különböző módon érik el. Például a máj szervünk, a máj meridián és a tüdő meridián közötti kapcsolatból közvetett hozzáféréssel a külső környezet változásából információt kap. Tételezzük fel azt, hogy az egyes szervek egymástól függetlenek és nem állítottak fel mechanizmust az információk megosztására. Így a szervezetben elrejtve található máj közvetlenül érzékeli-e a külső környezeti változásait? Természetesen, mivel létrehozott egy nagyszámú felszíni állomást. Ebben a példában minden állomás egy-egy meridián pontot jelent. A teljes felületen ezeket az állomásokat összekötő vonalakat meridián pályának nevezzük. Ezek a pontok közvetlenül a külvilág felől a „szél, hideg, meleg, nedves, száraz, tűz” hatásait és változásait továbbítani tudják. Ez egy kicsit hasonlít arra, ahogy az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége számos titkos globális állomást hoz létre, mely információgyűjtés és ellenőrző szerep miatt jön létre. Így a központi adatbázis segítségével a világ minden tájáról egyszerű adatokat begyűjteni.
Egy elméleti gondolkodásmódban minden meridián pont olyan, mint egy szobában a láthatatlan konnektor. A fal olyan, mintha nem lenne benne semmi. Ha egy kábelt dugunk a falba, nem lesz reakció. Ha a dugót a konnektorba dugjuk, majd a tápfeszültséget rácsatlakoztatjuk, az azonnal látható lesz. Szerencsére a hálózat helyét az előző bérlők – a régi kínai tudósok – már bejelölték. De hogy miért van éppen azon a helyen egy aljzat, mivel senki nem látta az építési rajzokat, nem tudja megmondani. Ha egy intelligens előző bérlővel találkozunk, akkor szerencsénkre ő számos közeli pontot egy vonallal összekötött, így megtalálhatjuk a falban beépített vezetékeket – ezek a meridián pályák. A szervezetünket, mint egy hatalmas épületet számos bérlő lakja, néhány bérlő aljzatot talált, és néhány berajzolta a huzalok vonalát is. Van, aki a telefonvonalakat, van, aki a kábel TV vonalakat, s van aki a széles sávú internet vonalakat találta meg. Fokozatosan egy-egy helyiség rejtett hálózata előtárul. Hogy régebben ezeket nem láthattuk, annak az volt az oka, hogy eltemették a falban. Ezzel a példával élve, ha egy izomszövet átláthatóvá válhatna, és élő személyről lenne szó, akkor talán megláthatnánk a meridián pályákat.

Kategória: Egészség | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük