A csontritkulás csendesen és fájdalommentesen gyengíti az ember csontjait. A korábban életerős, robusztus csontok fokozatosan elvékonyodnak, belsejük lágy és szivacsos lesz, ennek eredményeképpen könnyen törnek. Az osteoporosis több millió törést okozhat évente. A csípőcsont törése egy életre lenyomoríthat, sőt még halált is okozhat. A gerinc törése miatt pedig, noha fájdalommentes, a sérült veszíthet magasságából, ami gerincferdüléshez vezet.
Honnan tudhatjuk, hogy már kialakulóban van a betegség?
Orvosi segítség nélkül sehogy, amíg egy csonttörés vagy testmagasság-zsugorodás nem jelzi – de ez már túl késő, mert azt jelenti, hogy a betegség kifejlődött. Legjobb a korai diagnózist orvosokkal elvégeztetni, megbízható egészségügyi központokban.
Ha középkorúak vagy már idősebbek vagyunk, több kockázati tényezővel is számolhatunk:
– mozgásszegény életmód (ülőmunka),
– a változás kora (menopauza),
– magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása,
– alacsony ösztrogénszint,
– cigaretta, koffein, alkohol.
Hogyan fejlődik ki az osteoporosis?
A normális csontok erő és vastagság tekintetében kb. 35 éves korig állandóan nőnek. Ekkor a folyamat fokozatosan megfordul, és minden évben kis mennyiségű csontot veszítünk. Ez a veszély a nőknél a menopauza után felgyorsul, és 7–15 éven át tart. Amikor a kockázati tényezők megjelennek, a csontvesztés folyamata felgyorsul, és csontritkulás alakulhat ki.
Noha általában az idősebb nők betegségének tekintették, az áldozatok 20 százaléka férfi.
Hogyan kezelhető a csontritkulás?
– Ösztrogénterápia. Alkalmazásával lelassul a csontvesztés, de megnő a méh- és mellrák, a vérrögök kialakulásának és az epehólyag megbetegedésének kockázata, súlyosbítja a magas vérnyomást és a cukorbajt, a nők pedig időnkénti méhbiopsziák kilátásaival néznek szembe. Az igen komoly esetekben azonban a jótékony hatásoknak a kockázatok fölé kell kerekedniük.
– D-vitamin. A szervezet a kalcium felszívásához használja, de szinte minden amerikai
többet szed, mint amennyire szüksége van, és a további, pótlólagos adagok nem bizonyultak
jótékony hatásúaknak.
– Fluorid. Kísérletileg használják, de a hosszú távú eredmények még vitatottak.
– Kalcium. A World Health Organization napi 500 milligramm kalciumot ajánl, miközben különböző amerikai egészségügyi szervezetek 800–1500 milligrammot.
– Testgyakorlás. A csontok nem erősödnek és nem vastagodnak rendszeres, súlyt hordozó testmozgás nélkül – mint amilyen például a gyaloglás. Ásványi anyagaik visszatartása érdekében a csontoknak nyomásra, húzásra, tolásra és súly ellenében érvényesülő csavarásra van szükségük. Ezt a súlytényezőt jól demonstrálták az első asztronauták. Noha még az űrben is hűségesen végezték tornagyakorlataikat, visszatérésükkor az osteoporosis elváltozásainak kezdeti tüneteit mutatták. Szinte minden típusú aerobic gyakorlat jó hatással van a testre, amire viszont a csontoknak leginkább szükségük van, az egy kiadós ingerhatás.
– Alacsony fehérjetartalmú étrend. Ez a legígéretesebb terápia a látóhatáron. A szervezet a túl sok fehérje anyagcseréjénél kalciumot használ fel, s a veséken keresztül kiöblíti. Tanulmányok mutatják, hogy a csontok mindig veszítenek kalciumtartalmukból, amikor túl magas a proteinbevitel, tekintet nélkül arra, hogy mennyi kalciumtartalmú ételt fogyasztunk, vagy mennyi kalciumpótlékot nyelünk le.
Miért gondolhatunk arra, hogy talán a fehérje a bűnös?
Az eszkimók olyan táplálékot fogyasztanak, melyeknek igen magas mind a fehérje- (250–400 g/nap), mind pedig a kalciumtartalma (1500-2500 mg/nap). Magas kalciumbevitelük és igen aktív életvitelük ellenére a világ valamennyi népe között náluk a legmagasabb az
osteoporosis előfordulásának aránya. Az afrikai bantu törzsek pedig átlagosan 47 gramm fehérjét fogyasztanak, és még 400 mg-nál is kevesebb kalciumot, azt is többnyire növényi táplálékokból. Ennek ellenére a bantu asszonyok, akik átlagosan tíz vagy még ennél is több gyermeket hordanak ki – ami igen különleges feladatot ró a kalciumtartalékokra –, lényegileg mentesek az osteoporosistól. Ezzel ellentétben a bantuk rokonainál, akik kivándoroltak az Egyesült Államokba és átvették az amerikai táplálkozási szokásokat, végül ugyanolyan mértékben kialakult az osteoporosis, mint a többi amerikainál.
Hogyan lehet megelőzni?
A legtöbb nép szerte a világon átlagosan 200–400 mg kalciumot vesz magához naponta anélkül, hogy osteoporosis alakulna ki náluk. Furcsa ellentmondás, hogy az osteoporosis szinte járványszerű az Egyesült Államokban, ahol a kalciumban gazdag tejtermékek és kalciumpótlékok fogyasztása a legmagasabb a világon. Az észak-amerikaiak két-háromszor több fehérjét esznek, mint amennyire szükségük van. Ha a fehérjefogyasztást 50-60 grammos naponkénti mennyiségre korlátoznák, s a naponta rendszeresen végzett testmozgást egészséges étrenddel társítanák, győzhetnének a törékeny csontok ellen vívott csatában.
A csontritkulás bejegyzéshez 2 hozzászólás