Autoimmun betegségek a meridián elmélet tükrében, avagy keresd a fonal másik végét!

immunKontor László munkája:

Bevezető gondolatok a cikk lektoraitól:

Ezen cikkben a kínai orvoslás egyik alapvető fogalmáról, a meridiánokról is olvashatunk. A kínai orvoslás ismertetése mindig képekkel és hasonlatokkal történik, azért, hogy könnyen értelmezhető legyen. Olyan ismereteket nyújt az olvasó számára, amelyekre a mindennapjainkban szükség van. Törekedjünk tudatosan arra, hogy minél többet elsajátítsunk belőle, és harmóniát alakítsunk ki életünkben.

Zhang Edit és Zhang Ning

Nagyon sok betegégre mondjuk, hogy autoimmun betegség. A magyarázatok között annyi szerepel, hogy a test maga ellen fordul, túlműködik az immunrendszer, és ezzel szemben tehetetlenek vagyunk, el kell fogadni, és ezzel kell élni.

A címbeli fonalra utalva, azt elmondhatjuk, hogy sok ember ismeri a fonal egyik végét, azaz olyan tünetektől szenved, amik az életminőségét jelentősen rontják. A tünetek talán kezelhetőek, de mindig visszatérnek, mert a kiváltó ok ismeretlen marad. Mintha a fonal egy nagy gombolyagba vezetne, és képtelenek lennénk megtalálni a másik végét, vagyis megtalálni, hogy igazából mivel köthetők össze a tünetek.

Az ősi kínai gyógyászat meridián elméletével megvizsgálva a dolgokat, kicsit más eredményre jutunk. Most szeretném leszögezni, hogy minden bajra nem adhatunk megoldást, de bizonyos esetekben megtalálható a tüneteket kiváltó ok. Testünkben nem történnek csodák, de létezik egy csodálatos folyamat, ez a sejtszintű regeneráció. Szervezetünk folyamatosan karbantartja önmagát, minden nap bont és épít. Képzeljük el azt a várat, amin mindig dolgoznak a kőművesek, vagy azt az autót, ami működésközben szervizeli önmagát! Ilyen csak a képzeletben működik, de az emberi testben a valóságban is. Ha az emberi szervezetnek megadjuk azt, ami biztosítja, hogy az „építés” is lejátszódjon, az a regeneráció teljes legyen, akkor megfordíthatunk kedvezőtlen folyamatokat, pl. megfordítható a csontritkulás, kitisztítható az érrendszer, a vérnyomás normalizálható, és még hosszan sorolhatnánk a sort az autoimmun betegségekkel is. A regeneráció hatékony segítéséhez személyre szabottan kell megtalálni a problémát kiváltó okot, és a szervezet működési hiányait, ehhez a meridián elméletet is használhatjuk.

A meridián elmélet az ősi kínai orvoslás alapja, a leírt része 900 éves, kezdetei több ezer évre nyúlnak vissza. A rendszer leírja a test energiapályáit és a szervezet működését. Szervezetünk akkor működhet jól, ha minden szervünk jól működik. Minden egyes szervnek megvan a meridiánpályája, és rendellenes működés esetén, a meridián pályákon eltéréseket tapasztalhatunk. A meridiánpályák érzékennyé válhatnak nyomásra, vagy már nyomás nélküli fájdalom is jelzi a problémát. A meridiánok energiaszintje meg is mérhető, ami még finomabb diagnosztizálásra ad lehetőséget.

A testünkben lejátszódó biokémiai folyamatokhoz megfelelő energiaszintre van szükségünk. Ha egy adott területen áthaladó meridiánpálya nem megfelelő energiájú, akkor területen zajló folyamatokat befolyásolja. Ha egy adott szerven halad át, akkor a szerv nem tudja megfelelően ellátni a feladatát.

Mindenek felett a legfontosabb szabály, ami a testi működést illeti, hogy a túlélés mindent megelőz. Ha a testünkben helytelen működés lép fel, és ennek az oka valamilyen hiány, akkor a test ezt kevésbé fontos helyekről pótolja, és ez sok esetben, a prioritási sorban hátrébb sorolt szervek, testrészek nem normális működését eredményezi, illetve olyan tüneteket okoz, ami nagyon kellemetlen. Ha helyben kezeljük a problémát, akkor a tünetet kezeljük, viszont a valódi kiváltó ok nem szűnik meg, így a kezelés abbahagyása után gyorsan újból érzékelhetőek lesznek a tünetek.

Miből is lesz a tünet?

Ha egy meriánpálya alul- vagy túlműködik, akkor az általa érintett területeken nem tudnak végbemenni a szükséges folyamatok, illetve elindulnak olyanok, amiknek kedvez az egyébként nem megfelelő energiaszint.

Háromlépcsős segítséget nyújt az elmélet.

Az első megvizsgálandó dolog, hogy a probléma melyik meridiánpályán fekszik, és ezt melyik szerv működése határozza meg legjobban.

Például a gerincoszlopot a húgyhólyag meridiánpályája fedi le legnagyobb mértékben. Természetesen több meridiánpálya is érinthet egy területet, így a kedvezőtlen hatások összeadódhatnak. A pajzsmirigyen négy pálya is átfut, így mindegyik hatással van rá.

A bőrre hat a máj működése, gondoljunk csak a májfoltra. Ezen felül még két szerv helytelen működése ütközhet ki a bőrön, ezek a tüdő és a vastagbél. A meridián pályáik környezetében alakulhat ki pikkelysömör vagy övsömör is. Ebben az esetben a bőr kezelése tüneti kezelés.

Ha egy olyan szervet, illetve a hozzátartozó meridiánpályát szeretnénk vizsgálni, ami majdnem az egész testet behálózza, akkor az epehólyag meridiánt kell választanunk. A nagylábujj mellől indul, és az egész testet átszeli, a fejen végződik, igen bonyolult módon. Ha ennek a meridiánnak problémája van, szinte a teljes test működösére kihathat.

Pár példa más jellegű betegségekre:

– a lép meridián érinti a petefészket, a lép helytelen működése nőgyógyászati problémákban is kiütközhet;

– a gyomor meridián középen szeli át a mellett, érintve a mellbimbót. Centrális melldaganat esetében érdemes megvizsgálni a gyomrot is;

– a lapocka felső vonalában elhelyezkedő pattanások a vékonybél problémáját mutathatják.

A második nagyon fontos elemzés a szervkapcsolatoké, ezen belül is a tömör- és üreges szervek alkotta párok vizsgálata. A szerveink működése hatással van egymásra. Ennek az az alapja egyrészt, hogy az egyik szerv pályája érinti a másik szervet, pl. a tüdőmeridián a vastagbélból indul, másrészt az energiapályák hatással vannak egymásra. A jól működő szervek erősítenek egy másik szervet, míg a rendellenes működés egy másik szerv jó működését ronthatja le.

A szervpárok:

JIN tüdő

szív

lép

máj

vese

szívburok

vastagbél;

vékonybél;

gyomor;

epehólyag;

húgyhólyag;

hármasmelegítő.

JANG

Természetesen ez nem csak az autoimmunbetegségek elemzésekor állja meg a helyét. A daganatos betegségeket területéről egy példa: a tüdőrák gyakran a vastagbélen, a vastagbélrák gyakran a tüdőben képez áttétet. Ez az ősi kínai orvoslás szemszögéből teljesen érthető dolog, mert a tüdőnek, mint tömörszervnek, üreges párja a vastagbél. Ahogy már írtam, a tüdőmeridián a vastagbélből indul, ezzel egyértelmű a kapcsolatuk. De ugyanígy említhetünk bizonyos agyi problémákat is. A kisagyban végződik a szív meridián. De az igazi problémát a vékonybél rendellenes működése okozhatja, és ez rontja le a kisagyra ható szív energiapályáját, mert szervpárt alkotnak.

A harmadik szempont a tömörszervek kapcsolata, egymásra gyakorolt hatásainak vizsgálata.

Egy jól működő tömörszerv erősít egy másikat, egy rosszul működő, gyengíti. A kapcsolat egyik érdekessége, hogy egy szerv jó működése nem azt a szervet javítja, mint amit a rossz működésével ront! Az öt elem kapcsolatával az alábbi módon írják le az erősítést és a gyengítést.

A jól működő szervek erősítési- és gyengítési ciklusa az alábbi:

A fenti három pontban leírt esetekre szoktam összefoglalóan mondani, hogy „vészlámpa effektus”. Jelez a szervezet, de nem ott van baj, ahol a lámpa felvillan. Ez az autoimmunbetegségek egyik legfontosabb jellemzője, ezért nem hoznak gyógyulást a lokális kezelések.

A probléma helye és az ezt érintő meridiánpálya kapcsolatán túl, meg lehet vizsgálni a problémás funkciót, és így is eljuthatunk a problémás szervhez.

Eddig nem említettem autóimmun-betegségeket, csak más területekről hoztam példát. Most a fentiek alapján nézzünk pár esetet:

  • hajas fejbőr problémája, pl. foltos hajhullás: ha a helyet vizsgáljuk, azt teljesen lefedi a húgyhólyag- és az epehólyag meridián;
  • övsömör, pikkelysömör: ha a helyet vizsgáljuk, akkor a megjelenése a vastagbél meridián közelében van;
  • Raynaud-szindróma: itt a funkciót vizsgáljuk (fehérje túltermelés az egyik említett kiváltó ok) a fehérjeháztartás központja a máj, és a szerv közvetlen vizsgálatán túl a máj meridiánpályáját érdemes vizsgálni, illetve azt, hogy mi hat rá. A rossz lép működés erősen rontja a máj munkáját!
  • sok-ízületi gyulladás: ebben az esetben szintén a funkciót vizsgáljuk. Az ízületekért a máj felel. Lásd az előzőt!
  • vérlemezke szám csökkenése: a jó minőségű vér képzése a csontvelőben történik, és részt vesz benne a máj és a lép is. A kórosan alacsony vérlemezek számra szoktak autoimmun magyarázatot is adni. Láthatjuk, hogy a lép eltávolítása sok esetben nem hozza meg a kívánt változást, viszont a máj és a lép együttes kondicionálása hozhat pozitív változást!

Azt gondolom, hogy rengeteg eset van még, amit tárgyalni lehetne, és remélem pár év távlatában egy bővebb cikkel jelentkezhetek majd, amiben részletesen írok a tapasztalatokról.

A cikk elkészítéséhez sok segítséget kaptam, szeretnék köszönetet mondani Jónás Csaba kiegészítő, illetve Zhang Edit és Zhang Ning lektori munkájáért.

Kategória: Egészség, Meridiánok | A közvetlen link.

Autoimmun betegségek a meridián elmélet tükrében, avagy keresd a fonal másik végét! bejegyzéshez 2 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük